Ebben a vonzó műben a munkások nyers intenzitással vannak ábrázolva, ami Munch jellegzetessége. A figurák, robusztus vonalakkal ábrázolva, mozgást és erőfeszítést sugároznak, ahogyan hajolnak a munkájuk fölé. Az ecsetvonások kifejezők, ritmikus minőséget teremtenek, amely a téglaépítők fizikai erőfeszítéseit és elkötelezettségét tükrözi. A színpaletta élénk, de kissé tompított, főként vörös és okker színekben, hideg kékkel és fehérrel keveredve, amely egy ipari tájat idéz fel, ami egyszerre élő és nyomasztó.

Munch egyedi stílusa különösen kiemelkedik az érzelmi teher megragadásában. A háttér kissé absztrakt, hangsúlyozva az első síkon zajló nehéz munkát. Meghívja a nézőt, hogy érezze a teher és a testvériség súlyát a munkások között, visszatükrözve Munch emberiségre és a túlélésért folytatott harcra vonatkozó szélesebb megjegyzéseit. Ez a mű nemcsak a fizikai munkát képviseli, hanem utal a 20. század elejének gyors iparosodó világában való létezésük érzelmi mélységére is. Ez egy érzelmes emlékeztető a modern kor névtelen hőseiről, akik nyers anyagokat alakítanak át a társadalom struktúráiba.