A festmény azonnal hideg, csendes légkörbe burkolja Önt; a magány érzése hatja át a jelenetet. A magas fenyők uralják a kompozíciót, sötét sziluettjük ellentétben áll az ég puha, pasztell árnyalataival. A művész mesterien ragadja meg a fény finom árnyalatait, mélység és tágasság érzetét keltve. Az előtérben egy befagyott tó található, melynek felszíne a tompa fényt tükrözi, a képhez a nyugalom rétegét adva.

Van egy magányos alak, egy vadász, aki a tó szélén áll, egy kicsi, szinte jelentéktelen jelenlét a táj nagyságával szemben. Ez az ember és a természet ellentétes ábrázolása, a természet világának nagyságára és erejére emlékeztet. A színpaletta tompított; a zöldek, barnák és kékek harmonikusan keverednek, a béke és a nyugalom érzetét keltve, egy pillanat, amely megállt az időben.