A műalkotás egy eterikus tájképet rögzít, amely tele van finom fűzfákkal, amelyek a csendes vízfelszín fölött lengedeznek. A kanyargó folyó a ködös égbolt lágy árnyalatait tükrözi, nyugalmat és békeérzést kölcsönözve. A művészi technika lágy és kifejező, felidézve a kínai festészet ősi ősi technikáit. A fő hangsúly a kecses, síró fűzeken van, amelyek szinte élőnek tűnnek, ahogy finoman meghajlanak a szélben. Összegabalyodott ágaik és ritka leveleik gondolkodásra hívnak, érzelmeket ébresztenek, amelyek a szépséggel és a melankóliával kapcsolatosak.

A háttérben a távoli hegyek lágyan emelkednek a piszkos égbolt előtt, mélységet adva anélkül, hogy elnyomnák az előteret. A lágy zöld és barna paletta gyönyörűen harmonizál a víz finom szürkéivel, békés légkört teremtve. Az oldal fölötti feliratok úgy tűnik, költeményeket mesélnek, valószínűleg megünnepli a jelenet nyugalmát. Ez a darab nemcsak a művészi ügyességet mutatja be, hanem azt a történelmi kontextust is, amely a természet szépségének értékeléséhez kötődik, amely a 20. század elejének kínai művészeti irányzatainak és időszakának jellegzetessége.