Ebben a megindító műalkotásban az ember nem tudja elkerülni, hogy ne érezze a világ súlyát, amely a képen látható figurákra nehezedik. Négy nő, összegyűrődve és megterhelve, halad a havas tájon, mindegyik nehéz szénzsákokat cipel. A tompa színek palettája hideg és komor légkört teremt; a szürke és barna árnyalatok dominálnak, fokozva a fáradtság és a küzdelem érzését. Különös egyszerűség rejlik a testtartásukban, a fejüket lehajtva és a vállukat megfeszítve, mintha mind a kaland és a kíméletlen előrehaladásuk, mind a nehéz feladatokkal szemben ellenállnának.

A kompozíció a néző tekintetét az előtérből a homályos háttérbe vezeti; emlékeztetője egy közömbös világnak, mely a nők nehéz munkáján túl is folytatódik. A hóval borított föld, puha lábnyomokkal tessékelve, képviseli a mindennapi életük testi terhét és a kitartásuk csendes elismerését. E mű megfigyelésekor az ember napról napra erős érzelmeket, sajnálatot érezhet, elképzelve a lépéseik zaját, ahogy a hideg, durva hóra húzódik - e munkával és kitartással teli életek visszhangját. Van Gogh nem csak egy jelenetet rögzített; felfedte a küzdelem és az erő egy történetét, mely az időn át visszhangzik.