A vászon tapintható köddel lélegzik; a lágy, diffúz fény nehezen függ a levegőben, elmosva a jelenet széleit. A víz, a szürke acél hatalmas kiterjedése, a felette lévő ég tompa tónusait tükrözi, nyugalmat keltve. Balra egy erős dokk nyúlik a vízbe, formáját a légköri köd lágyítja. Néhány alak sziluettben áll, látszólag a nyugodt jelenet szemlélésébe merülve.

A víz túloldalán egy gyár magasodik, jelenléte éles kontrasztban áll a természeti elemekkel. Egy magas kémény sötét füstoszlopot bocsát ki, amely a ködben oszlik el, ipari valóságot adva hozzá. A művész mesterien használja a pointillista technikát, apró, különálló színpontokat alkalmazva, amelyek a néző szemében keverednek, csillogó, szinte éteri minőséget kölcsönözve a festménynek. Ez a pillanat megállt az időben, békés, de melankolikus pillantás egy elmúlt korra.