A műalkotás a nagyméretű, talán mennyei birodalmába kalauzol minket. A díszes kovácsoltvas kapuk, a fény és árnyék finom kölcsönhatásában aprólékosan ábrázolva, uralják a kompozíciót. Félig nyitva állnak, bejáratot, terek közötti küszöböt sugallva. Egy alak, aki klasszikus ruházatban van, a szikla szélén megáll, egyik kezét a kapun tartja, a másikkal palástot fog. A jelenet tele van várakozással, a narratíva szélén lévő pillanattal. A keresztezett vonalkázás és a finom vonalak a mélység és a hangulat érzetét keltik, a teret tágassá és titokzatossá téve.