Eben a kifejező tájképen a néző azonnal egy-ipari forradalomra emlékeztető pillanatba kerül. Itt, a lágy fénnyel elárasztott szelíd dombok között, egy vonat halad a síneken, és mögötte felfelé halványodik a gőzfelhő, amely a levegőben táncol. A táj szinte életre kel, mintha a korszak esszenciája ragadt volna meg a fény és a mozgás kölcsönhatásában. A paletta, amelyet levendula, zöld és korallpasztell árnyalatok ölelnek körül, hívogató és nyugtató érzett kelt, a Monet képessége a táj érzelmeinek megformálására pedig kiemelkedően megmutatkozik.

A festőlövés síkokat vált ott, ahol a finom sugallat találkozik a határozott jelenléttel, megragadva az ember alkotta gépek és a természet nyugalmának ellentmondását. A káoszelgő füstfelhők hullámzó formákban emelkednek, jelezve a nyugalommal szembeni komoly ellentéteiek az alatta lévő földdel, ahol homályosan megjelennek alakok - talán utazók, akik megállnak, hogy a színpad szépségét csodálják. Ez a festmény nemcsak egy pillanatot ragad meg az időben, hanem a modernizáció felé haladó kor pulzusát is; ez Monet zsenialitásának tanúbizonysága, miközben az impresszionizmust a haladásról és a változásokról tevékeny megjegyzéssel összekapcsolja, megőrizve egy elmondhatatlan hatást a nézőkben, akik a történet során együtt élve tapasztalják meg a szépséget és a zűrzavart.