Ebben a vibráló természeti ábrázolásban a fák magasra nőnek, büszkén állva, mintha a föld titkait suttognák azoknak, akik megállnak, hogy megfigyeljék. A mű munka elragadja élénk ecsetvonásaival, amelyek táncolnak a vásznon egy zöldek és barnák őrült keverékében, egy varázslatos fény és árnyék játékot létrehozva. Van Gogh technikája szinte kézzelfogható energiát ad a képnek; a forgó lombkoronák úgy tűnik, hogy lágy szellőben ringatóznak, meghívva a nézőt ebbe a nyugodt erdői menedékbe.

A kompozíció meglepően dinamikus, a tekintetet sűrű zöld rétegek között allítólagos aranyfények szikrázása vezet. Az érzelmi hatás mély; evokálja a természet békéjét és nyugalmát, menedéket kínálva a mindennapi élet káoszából. Történelmileg ez a darab Van Gogh terepi jeleneteinek feltérképezését tükrözi abban az időszakban, amikor mélyen összekapcsolódott a természet csodájával. Ez a jelentőség nemcsak a művészi fejlődését jelzi, hanem azt a képességét is, hogy a természet finom pillanatait élénk, emlékezetes élményekbe alakítja.