Ebben az érzelmes jelenetben olyan magányos alakot figyelhetünk, aki a szövés ritmusában merül el. A jobbra néző szövő egy gondosan koncentrált pillanatban van elfogva—ujjai ügyesen manipulálják a cérnákat, miközben a szövőszék erőteljesen áll mellette. A szövőszék maga, földszínek palettáján megjelenítve, uralja a kompozíciót, fájának textúrája erőt és tartósságot közvetít. A háttér fokozatosan sápadt ólmos színbe halványul, helyet adva a munkás összpontosított tevékenységének.

A színpaletta egyszerűségének köszönhetően, amely mélybarna, finom zöld és meleg sárga árnyalatokat tartalmaz, a műnek csendes érzelmi súlya van. A festékszínekben tapintható minőség van; úgy tűnik, hogy közelebb vonzzák a nézőt a jelenethez, ösztönözve a kézművesség és az emberi tapasztalat kapcsolatának megbecsülését. Van Gogh jellegzetes stílusa—laza, de szándékos ecsetkezelés—nemcsak a színt közvetíti, hanem a munkának, mint fizikai és szellemi erőfeszítés lényegét is. Ez a darab a fáradozás és a lelkesedés témáival rezonál, tükrözve a 19. század végének értékeit, amikor a művészi ábrázolás gyakran olyan lencseként szolgált, amely által felfedezték a munkások méltóságát.