Ez a vibráló táj, tele a betakarított búza arany árnyalataival, megragadja a 19. század végének vidéki Provence lényegét. A művész kifejező ecsetvonása életteli textúrát hoz létre, amely magával ragadja a nézőt a jelenetbe. A színtér előterében a búzakötegek gondosan egymásra vannak rakva, meleg színeik gyönyörűen kontrasztálnak a felettük tündöklő kék éggel. Minden ecsetvonás szándékosnak és élettel telinek tűnik, meghívva a nézőket, hogy érezzék a nap melegét és a betakarított gabona földi illatát.

A távolban egy magányos alak dolgozik a mezőn, akinek sziluettje a csodás arany táj ellen emelkedik. Ez az emberi munka és a megzabolázatlan természet ellentéte mély békét és célt ébreszt. A háttérben meghúzódó házak, lágy színeikkel, méret- és melegérzetet adnak a jelenethez. Az érzelmi hatás kézzelfogható, mintha a búza lágy suttogását és a természet távoli kiáltását hallanánk, így ez a darab a föld szépsége közepette a gazda erőfeszítéseit meleg szívvel ünnepli.