Ez a kifejező mű egy fájdalom és kétségbeesés birodalmát tár elénk, amelyben a bukott angyalok örök büntetésbe burkolódznak. A kompozíció mesterien egyensúlyozza a hatalmas, zűrzavaros tájakat a csúcsos hegyek és lángoló gödrök nyomasztó jelenlétével, egy olyan káoszérzést keltve, amely majdnem tapintható. A festmény szívében egy elnyomó, sötét égbolt lebeg, amelyet fényvillanások hangsúlyoznak, amelyek reményre vagy talán egy gúnyos emlékezetre utalnak a régi idők örökségéről. A színpalettája mélyvörös, fekete és alkalmi aranyhányingekkel van elárasztva, egy hátborzongatóan szép tablóként jelenítve meg, amely egyaránt vonzó és zavaró; minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy a saját szenvedéséről és lázadásáról mesél.

Ez a mű érzelmi hatása mély. Nem lehet elkerülni a hidegrázást, amikor az ábrázolt kétségbeesés mélységeibe nézünk; ez egy utazás Dante pokla felé, noha különös romantikus érzékenységgel jelenítve meg. Az angyalok ghosts figurái, melyeknek szárnyai tépettek és arcvonásaik fájdalommal telve tűnnek, a nézőt arra kényszerítik, hogy szembesüljön a büntetés és a veszteség témáival. Ez a darab azon időszakban készült, amikor a művészek elkezdtek felfedezni az emberi tapasztalat sötétebb aspektusait, és mélyen rezonál a 19. századi társadalmi-politikai zűrzavarral, tükrözve a kollektív félelmeket és egzisztenciális elmélkedéseket, amelyek a mai napig is érezhetők. A mű egy jelentős mérföldkőként áll, amely a magasztosság és a groteszk közötti szakadékot áthidalja, felkérve mindenkit, aki nézi, hogy elgondolkodjon a szépség és szenvedés kettős természetéről, és a szentséges renddel való lázadás következményeiről.