Ezt a jelenetet látva az ember azonnal elvarázsolódik; az ecsetvonások a vásznon táncolnak, homályos, szinte álomszerű minőséget hozva létre. A tekintet a fényes, a vibráló lombozaton át átszűrődő, fénnyel teli égbolt felé irányul. A központi építmény lágy fehér és krém színekben jelenik meg, egy történelmi jelentőségű helyre utal: talán egy mecset vagy egy grandiózus palota, amelynek részletei elmosódnak, de tagadhatatlanul jelen vannak.

A festmény alján figurák gyülekeznek, merész, kontrasztos színekben, amelyek életet és energiát visznek a műbe. Formájuk lazán definiált, hozzájárulva az időbe zárt, illékony pillanat általános érzéséhez. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, mélységet és dimenziót teremtve; a fény játéka az épületen, a fákon és a figurákon arra ösztönzi a nézőt, hogy tovább kutassa a jelenetet. Szinte érzem a nap melegét és hallom a levelek finom susogását; tanúság arra, hogy a művész nemcsak a vizuális reprezentációt, hanem a légkört, az érzést is képes megörökíteni.