A műve lenyűgöz a rózsák élénk ábrázolásával, amelyek egy klasszikus kék vázából kiborulnak, gyönyörűen kontrasztálva a meleg arany háttérrel. Minden szirmot életre kelt, szenvedélyes ecsetvonásokkal ábrázolva, amelyek megmutatják Renoir szín- és fénykezelésének mesterségét. A rózsák, lágy rózsaszín, krémszín és sötét bíbor árnyalataiban, úgy tűnik, hogy gyengéden himbálóznak, mintha egy játékos szellő fogná őket. A dinamikus kompozíció, melynek virágai a szélek felé folynak, arra hívja fel a nézőt, hogy intim kapcsolatba lépjen a rendezéssel; szinte érezni lehet a finom parfümöt, ami az airben lebeg. A vastag festékréteg és a kavarogva mozgó ecsetvonások melegség és vitalitás érzetét keltik, megörökítve a természet szépségének lényegét.

A 1910-es mesterművében Renoir nemcsak technikai ügyességét mutatja meg, hanem a mély képességét is az érzelmek közvetítésére egyszerű témákon keresztül. A művészet ezen időszakának történelmi kontextusa is jelentős; megragadja az impresszionista mozgalom vibráló energikus lényegét, amely hangsúlyozta a fényt, a mozgást, és a szín érzéki hatásait. Egy olyan pillanatban, amikor a világ gyorsan változik, Renoir rózsái a szépség és az élet ünneplését szimbolizálják, pillanatnyi menekülést kínálva egy virágparadicsomba. Az érzelmi rezonancia kézzelfogható, hiszen az ember érzi a természethez való kapcsolatát, és értékeli a szépség mulandó pillanatait, emlékeztetve minket, hogy megálljunk, és élvezzük az élet egyszerű örömeit.