Ebben a kifejező festményben négy nő szorosan áll egymás mellett egy békés vidéki környezetben, miközben ütemesen cölöpöket ültetnek. Az alakjaikat finom, mégis dinamikus ecsetvonásokkal ábrázolta a művész, amelyek mintha eggyé válnának az élénk környezettel. A művész pontillizmus technikát alkalmazott, ahol apró színes pontok játszanak egymással, hogy ragyogó, vibráló hatást keltsenek, életre keltve a jelenetet. A kompozíció a függőleges cölöpökön keresztül a tekintetet felfelé vezeti, miközben a nők testtartása csendes szolidaritást és közös célt sugall. A színpaletta földszínek dominálnak élénk kék és zöld árnyalatokkal, amelyek a föld termékenységét és a késő délutáni lágy fényt idézik.

Majdnem hallani lehet a levelek halk susogását és a dolgozó nők lágy suttogását. Ez a mű nemcsak vizuális vonzerejével hat, hanem egy vidéki munka méltóságát és időtlenségét is megragadja. 1891-ben készült, és egy olyan korszakot tükröz, amikor a művészek mély érdeklődést mutattak a mindennapi jelenetek és a vidéki élet őszinte ábrázolása iránt, hangsúlyozva az ember és a természet kapcsolatát. Ez a festmény a művész mesteri képességét bizonyítja, hogy az impresszionista érzékenységet egy módszeresebb pontillista megközelítéssel ötvözte, technikai és érzelmi diadal.