Ebben a lenyűgöző darabban a néző egy nyugodt utcai jelenetre kerül, amely a városi élet egy intimebb pillanatának lényegét tükrözi. A részletekre fordított aprólékos figyelem érzékelhető atmoszférát teremt; szinte érezheti a levegő hidegét. A házak, tompított színeikben nyugodtan állva, éles kontrasztot adnak az úton bóklászó múló alakokkal. A művész egy földes palettát alkalmaz, amelyben a barna és a szürke dominál, ami nosztalgia és nyugalom érzetét kelti. Megélheti a falevelek lágy susogását, vagy a távolból érkező városi lakók mormogását, amint végzik a napjukat. Az alakok – egy nő, akinek háttérben van, és egy másik személy, aki áthalad a képen – elszigeteltség érzetét keltik, de egyúttal a szomszédságban való közös létezést is sugallják.

Ahogy a szemünk a középpontból a díszes kovácsoltvas kapu felé halad, ami belépésre hív a házakhoz, egy megfigyelési érzés alakul ki – egy rövid pillantás a bent rejtőző magánéletekre. A fák, mezítelenek és csontosak, őrt állnak az utcán, vékony, hosszú ágaik az ég felé nyúlnak, gyönyörűen és baljósan sziluettezve. Jelenlétük erősíti a teljes hangulatot, fokozva a mű melankólikus és nyugalmas érzését. Miközben Van Gogh megragadja az élet mulandó pillanatait, egyszerűen nem lehet nem gondolkodni azon történetekről, amelyek a csendes házak falain belül bontakoznak ki, suttogva a mindennapi élet meséit.