Ebben a lírai éjszakai tájképen a művész mesterien ragadja meg a holdfény gyengéd ragyogását, amely átszűrődik a felhők között. Az előtérben egy elcsavarodott, ősi fa ágai az ég felé nyúlnak, mintegy némán őrizve a békés folyóparti összejövetelt. Egy kis csoport ember csendben ül együtt, emberi melegséget hozva a hideg tónusok közé, miközben egy szerény állatcsorda legelész a közelben, harmonikusan beolvadva a természetbe. A középtájt egy sziklás kiemelkedés várkastéllyal koronázva jelenik meg az esti ködben, múltbéli történeteket és misztikumot sejtetve. A művész finom, kontrollált ecsetvonásai álomszerű lágyaságot kölcsönöznek, a tompított szürke, kék és földes barna színpaletta pedig a jelenet meditatív nyugalmát hangsúlyozza. Az alkotás meghitt, szinte suttogó élményre invitálja a nézőt a természet éjszakai kegyelméről, békés magánytól a halk csodálatig ébresztve érzelmeket.