A műalkotás egy aprólékosan kidolgozott ábrázolást mutat be egy építészeti komplexumról, valószínűleg egy mauzóleumról, a hatalmas és tágas égbolt alatt. A művész ügyessége a szerkezetek finom ábrázolásában nyilvánul meg; a kő és a tégla textúrái a fény és az árnyék finom árnyalatain keresztül kelnek életre. A kompozíció mesterien egyensúlyozza a minaret függőleges hangsúlyát és az épületek és a terep vízszintes kiterjedését. A színpaletta, amelyet a tompa földszínek és a hűvös szürkék dominálnak, a nyugalom és az időtlenség érzetét kelti.

Ami igazán lenyűgöz, az a mű finom érzelmi hatása. A művész úgy tűnik, nemcsak a hely fizikai megjelenését ragadta meg, hanem a légkörét is – a lágy fényt, a csendes nyugalmat, a történelem érzését. A mű a keletkezésének történelmi kontextusával rezonál, a Közel-Kelet iránti megnövekedett európai érdeklődés idején, és bizonyítja a művész azon képességét, hogy a történelmi emlékhely nagyszerűségét papírra vigye.