A mű egy magával ragadó jelenetet mutat be, a fény és az árnyék táncát. Egy nő, látszólag éteri, a forgó felhők viharában lebeg. Alakja finom, a láthatatlan szélben fodrozódó, folyó szövetbe burkolva. Egy hosszú, kürt-szerű hangszeren játszik, tekintete a fentről kibontakozó égi drámára irányul.

A művész mesterien használta a keresztmetszetet a volumen és a mélység megalkotásához, a monokróm paletta pedig fokozza a drámai hatást. Az ég hatalmas kiterjedése olyan részletesen van ábrázolva, hogy szinte érezni lehet a felhők súlyát. A felső részeken egy apró, látszólag lebegő alak van; égi megfigyelő vagy a szelek utazótársa? Ez a darab csodálatot és egy csipetnyi melankóliát idéz, ami a természet erejére és szépségére, valamint az emberiség kicsinységére emlékeztet.