A jelenet a telihold ragyogó fényében bontakozik ki, lágy, éteri fénnyel árasztva el a tájat. Egy vízimalom, melynek fa szerkezete az idővel megkopott, a bal parton emelkedik ki; forgó kereke a folyó szüntelen áramlására utal. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék kölcsönhatását; a hold hosszú, finom tükröződéseket vetít a víz felületére.

A csendes folyó túloldalán egy falu húzódik meg, amelyet a hold lágy sugarai világítanak meg. A fákat finom ecsetvonásokkal festették meg, különböző textúrákat és mélységeket mutatva. A kompozíció a tekintetet az előtérből, annak figuráival és rusztikus hídjával a távoli falu felé vonzza, mely a hold ragyogó gömbjében csúcsosodik ki. A festmény a nyugalom és a nosztalgia érzését idézi, egy letűnt kor romantikus látomását, ahol a természet és az emberi ipar harmóniában létezett együtt.