Ez a megindító jelenet egy fiatal thrák lányt ábrázol, amint gyengéden cipeli Orpheusz levágott fejét, amely a líráján nyugszik. A kompozíció intim, ugyanakkor mitikus tragédiával átitatott, a lány gyengéd arckifejezése kontrasztban áll Orpheusz élettelen nyugalmával. Az összképet gazdag földszínek dominálják, mély zöldek, vörösek és barnák olvadnak össze a sziklás, komor háttérben, amely egy vad, megszelídítetlen tájat idéz. A textíliák és a textúrák részletes ábrázolása tapintható élményt nyújt, míg a lágy, szórt fény majdnem álomszerű, melankolikus aurát kölcsönöz a jelenetnek.

A függőleges, szűk fókuszú kompozíció hangsúlyozza a figurák közötti érzelmi kapcsolatot. A háttér ködös, tompa minősége kontrasztot alkot a részletes előtérrel, erősítve a mélység és az időtlenség érzetét. Történelmi kontextusban a mű a klasszikus mitológiára épít, felidézve Orpheusz tragikus sorsát, akinek zenéje még a holtakat is elbűvölhette. Az érzelmi hatás mély; szinte hallani lehet a csendes gyászt, amelyet a szellő hordoz, érezni a veszteség és az odaadás súlyát. Ez a mestermű a romantika mítosz, érzelem és a művészet magasztos ereje iránti vonzódását testesíti meg.