Szemeim előtt a napsütötte vászon a spiritualitás nehéz súlyával lélegzik. A megfeszített alak nyugtalanító sárgában fürdik, egy olyan árnyalatban, amely egyszerre taszít és vonz. Ez nyugtalanító, de tagadhatatlanul erőteljes ábrázolás. A lapos, egyszerűsített síkokban megrajzolt táj a jelenet érzelmi szigorúságát tükrözi. A vörös fák, amelyek a mezők hátterében kiemelkednek, lángoló világítótornyokként jelennek meg, drámai jelleget adva a már amúgy is ünnepélyes képnek. Érzem a művész vágyát, hogy valami mélyet fejezzen ki – mély kapcsolatot a hittel és a szenvedés éles ábrázolását.