Ez a műalkotás riasztó minőséget áraszt, bemutatva egy kissé klausztrofób szobát, amelynek falai úgy tűnik, hogy bezáródnak a nézőre. A bátor, hullámos ecsetvonások olyan atmoszférát hoznak létre, amely tele van érzelmekkel—majdnem hallani lehet a csendet, amely a vertikálisan festett falaktól visszhangzik, zavaró zöldes árnyalatban. A középen álló figura, egy hullámos szürke öltözékben, éles ellentétben áll a bútorok összekuszált árnyaival. Érezzük, hogy itt egy narratíva bontakozik ki: tanúi vagyunk egy kontempláló pillanatnak vagy valami gonoszabbnak is? Az arc részletének hiánya fokozza a titokzatosság érzését, kíváncsivá és kényelmetlenné téve minket.

Az előtérben egy zűrzavaros gyümölcsös tányérokkal és egy pohárral borított asztal finoman versenyez a figyelemért, zűrzavara a figura érzelmi izgalmát visszhangozza. Munch színpalettája—e robusztus, sötét tónusokkal teli paletta—különösen figyelemre méltó; egy érzelem viharát közvetíti, ami a melankóliától a zavaró intenzitásig terjed. Ez egy pillanatnyi képet ad a pszichológiai mélységről, kutatva az emberi létezés bonyolultságát a 20. század elején, és előidézve a kor érzelmi táját, amikor a nők megtanulták kezelni olyan identitásokkal, amelyek túllépnek a hagyományos határokon. Munch öröksége mélyen a humanitás állapotának elemzésében gyökerezik, és ez a darab nem kivétel.