A táj nagysága kibontakozik a néző előtt; a horizontot uraló, magasba törő, hófedte csúcsok panorámája, melyek fogazott sziluettjei áthatolják a lágy, diffúz fényt. A művész mesterien alkalmazza az akvarellt, finom kölcsönhatást teremtve a fény és az árnyék között, a jelenetet éteri szépséggel átitatva. Az előtér, a földszínek durva terepe a fenséges hegyek felé vezeti a szemet.

Két aprócska alakocska eltörpül a természet világának méretétől, hangsúlyozva a hegyek fenséges erejét és nagyságát. A tompa színpaletta, melyet a lágy kékek, szürkék és fehérek dominálnak, a nyugalom érzetét kelti, de a hegycsúcsok éles szélei a táj nyers, zabolátlan természetére is utalnak. Ez egy jelenet, amely a természet tiszteletet parancsoló erejéről és az emberiség jelentéktelenségéről suttog a jelenlétében.