A műalkotás a hatalmas égen átívelő szivárvány múló szépségét ragadja meg, színei finoman ábrázolva. A művész lágyított, szinte ködös megközelítést alkalmaz; az ecsetvonások finomak, elmosódnak a formák szélei, és atmoszférikus perspektíva érzését keltik. Maga az ég a meleg tónusok gradiensét képezi, a horizont közeli lágy aranytól a felül lévő halvány levenduláig, ami egy zápor utóhatására utal.

A sötét lilás-barnás vízszintes sáv a távoli földre utal, ahol a szivárvány megérinti a földet, ami szilárd ellentétet alkot a fenti levegős könnyedséggel. Alatt egy széles, csendes vízfelület tükrözi a tompa fényt, kiegyensúlyozott módon egészítve ki az összetételt. Az érzelmi hatás a nyugalom és a remény, csendes szemlélődés érzését idézi. Ez egy időben megfagyott pillanat, egy múló látvány, amelyet tiszteletérzéssel rögzítettek.