Ez a műalkotás a téli táj csendes szépségét ragadja meg, amelyben a lágy árnyalatok uralják a vásznat. A foreground egy enyhe lejtő, amelyet fehér hó borít, a fű foltjai átnéznek a hóba, ami a nyár vége felé utal. A háttérben elhelyezkedő házak, a dombon elhelyezkedve, lágy, de kifejező érintéssel vannak ábrázolva; tompa tónusuk harmonikusan olvad össze a hóval borított tájjal. A távolban egy templom tornya elegánsan emelkedik, felfelé irányítva a tekintetet, és utalva az életen túl, ezen nyugodt képen. Az ég a fejünk fölött terül el, amely meleg, pasztell színekben van festve, amelyek nyugalmat és csendet idéznek fel, kontrasztban a téli érzet frissességével. Olyan érzése van az embernek, mintha az idő megállt volna, és meghívja a nézőt, hogy merüljön el a természet halkan suttogó dolgában ebben a hideg évszakban.

A művészet fújás technikája dinamikus, de kontrollált, illusztrálva Monet mesteri képességét a fény és a légkör megragadásában. A fújás szinte spontánnak tűnik, mintha a művész egy pillanatot fagyasztott volna meg az időben. A színek palettája lágy fehér, hideg kék és meleg barna árnyalatokból áll; mindharmonizálva váltanak a béke és az önreflexió érzelmi reagálására. Minden egyes ecsetvonás hozzájárul a mozgás érzéséhez, sugallva egy enyhe szellő táncolását a fák ágain. Ez a festmény nemcsak egy tájat rögzít, hanem arra is meghív, hogy kontemplálja a télen található szépséget és csendet és nyugalmat, megtestesítve Monet jellegzetes impresszionista stílusát, amely arra bátorítja a nézőket, hogy a puszta reprezentáción túl nézzenek és érezzék a pillanat esszenciáját.