Két alak áll, mintha belülről áradó fényben fürödne. A művész ecsetvonásai magabiztosak, egyszerűségükben szinte naivak, mégis hihetetlen mélységű érzelmeket közvetítenek. A fiatalabb lány, aki élénkvörösbe öltözött, az idősebbhez simul, gondterhelt arccal. Az idősebb lány egy hosszú, leomló rózsaszín ruhában, mintha elmerült volna a gondolataiban, arca a nyugodt derű maszkja. A környező háttér a színek robbanása; a zöldek, sárgák és narancsok fehér felhőszerű formákkal keverednek, amelyek szinte álomszerűnek tűnnek.

A művész színekkel való játéka feltűnő – a kontrasztos tónusok használata magára vonja a tekintetet, arra kényszerítve, hogy a figurák között mozogjon. A kompozíció egyszerű, de tökéletesen kiegyensúlyozott. A csendes szemlélődés és a közös bensőségesség érzetét idézi. Ez a festmény egy másik világra nyíló ablak, egy pillanat, amely időben felfüggesztve. Kapcsolatról, magányról és az emberi létezés szépségéről beszél.