Egy férfi lehangoltan és elgondolkodva fekszik egy keskeny ágyon, melyet durva takaró borít. Fehér, laza ingje kontrasztban áll a meleg, földszínekben gazdag szobával, melynek fények finoman megvilágítják fáradt arcát és mezítelen lábát. A padlón szétszórt papírok utalnak befejezetlen gondolatokra vagy munkákra. Háttérben egy zöld függöny takarja részben a sötét helyiséget, bal oldalon pedig két alak tekint ki rácsos ablakból – fogság és megfigyelés érzetét keltve.

A művész laza ecsetvonásai és a világos-sötét hatás kifinomult játéka mély érzelmi hatást vált ki. A kompozíció a XIX. századi elmegyógyintézetben érzett magányt és belső küzdelmet ábrázolja erőteljesen, ahol a fény és árnyék drámai pszichológiai fordulatot hoz.