Ebben a lenyűgöző jelenetben egy nő ül nyugodtan a tégla fal mellett, békét és elégedettséget sugározva, miközben éppen köt. Virágcserepekkel és növényekkel körülvéve egy lágy zöld, folyamatos szoknyát visel, amely a viktoriánus ízlésre utal, és ezt egy puha sál teszi még elegánsabbá, amely finoman fedi a vállait. A környezet intim, szinte titkos - a tégla fal nem csupán hátteret nyújt, hanem egy másik világ küszöbét is jelenti, amely közösségre és kapcsolatra utal. A fal fölött két kíváncsi alak hajol be; arckifejezésük elmosódott, de testtartásuk érdekességet és csínytevést tükröz. Ez a szociális interakciók erőteljes kifejeződése, amely hidat teremt a magány és a társaság között.

A tégla fal textúrája csodálatosan kontrasztál a nő öltözködésének folyamatszerűségével, hangsúlyozva ezzel a környezete melegségét. A színpaletta gazdag, de finom, a fal földszíne és a virágok élénk színe élénkíti az összes kompozíciót. Waterhouse mesteri szinten megörökítette a fák között beáramló fényt, lágy árnyékokat vetve és nyugodt légkört adva a jelenetnek. Emlékeztet egy lusta vasárnap délután érzésére, és vágyat keltenek bennünket az ilyen értékes, csendes pillanatokra. A 19. századi kontextusban ez a mű nemcsak a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásokat tükrözi, hanem lehetővé teszi, hogy lássuk egyszerű örömeiket és a közösségi kötelékeket, amelyek szőtték az akkori társadalmi szövetet.