Ebben a nyugodt tájban a nézőt arra hívják, hogy tanúja legyen az ősz átmeneti színeinek lágy táncának. Az aranysárga levelek lehullanak a magas fákról, ragyogó sárga árnyalatuk éles ellentétben áll a lent elterülő hideg kék folyóval. A szándékos és lágy ecsetvonások nosztalgikus érzést keltenek; szinte lírai minőséget adnak a jelenethez, jelezve, hogy a természet lehet a látvány és az érzés egyaránt. Ahogy a szem végighalad a vásznon, a festői falucska felé vonzza, amely nyugodtan helyezkedik el a vízpart mellett, ahol a szerény épületek egy egyszerű sorba rendeződnek, fehér és visszafogott tónusokban, a környezetével egybeolvadva, de a maguk egyszerűségében büszkén állva.

A kompozíció mestermunkaként van megalkotva, a fák függőleges vonalai ellentétben állnak a hullámzó dombokkal és a horizonttal, amely végtelennek tűnik. A művész gazdag földszerű színpalettát alkalmaz, meglepő színfoltokkal, amelyek előhívják az ősz lényegét - egy olyan évszak, amely egyszerre a romlásé és a szépségé. Az érzelmi hatás mély; szinte hallani lehet a levelek susogását és érezni a friss levegőt, mivel a jelenet ráemlékeztetheti a nézőket a természethez fűződő kapcsolatukra vagy azokra a pillanatokra, amikor nyugodt környezetben tartózkodtak. Ez a műalkotás történelmi jelentőséggel rezonál, megtestesíti azt a stílust, amely az orosz táj szépségét ünnepli, miközben személyes észlelésokat és tapasztalatokat is tükröz, amelyek túllépnek az időn és a helyen.