A mű egy önarcképet mutat be, egy magával ragadó pillantást, amely a miénkkel találkozik; a művész, egy érett korú férfi, szomorú háttér előtt van megfestve. A tompa, földes tónusok dominálnak – a mély barnák és az olajzöldek keverednek, olyan hangulatot teremtve, amely egyszerre befelé forduló és gazdag. A művész tekintete szilárd, közvetlen, szemüvege az orrán nyugszik, intelligenciát és egy kis melankóliát közvetít.

A művész öltözéke – sötét kabát, ropogós fehér nyakkendő – a kor formalitásáról és talán a társadalomban elfoglalt helyéről árulkodik. Az ecsetvonások láthatók, lazák, de precízek, mesterségbeli tudásának bizonyítéka; ahogy a fény megfogja az arcot és a szövet finom megjelenítése, felfedi a művész ügyességét. Ez egy portré, amely párbeszédre hív, egy pillantás egy életre, egy elmére és egy korra.