Egy hátborzongatóan színházi jelenet bontakozik ki; két groteszk figura áll a középpontban. Az egyik egy koponyaszerű, fátylat viselő nő, aki egy kártyát tart, rajta a „Que tal?” – „Hogy vagy?” – kérdéssel, mely mélységesen nyugtalanító visszhangot kap. Mellette egy díszes ruhába öltözött nő mered, kezében tollal vagy tűvel. Fölötte egy szellemszerű, szárnyas alak seprűt lenget, mintha készen állna, hogy elsöpörje a jelenetet, vagy talán eljövendölje az ítéletet. A művész fény-árnyék mestersége fojtogató atmoszférát teremt, kiemelve a halál és az idő múlása iránti beteges vonzalmat, mely a művész késői műveit jellemzi. A kompozíció klausztrofóbiás, bevonva minket a nyugtalanító kölcsönhatásba; a tompa színpaletta, melyet a földszínek és a nők ruházatának szellemszerű fehérje uralnak, felerősíti a rettegés érzését. Ez egy olyan mű, mely a halandóságról, a hiúságról és a romlás örök jelenlévő szelleméről beszél – az emberi gyengeség intenzív víziója.