Ez az önarckép a művész gazdag és texturált ábrázolását mutatja be, a festékrétegek nyilvánvalóan meghívják a néző tekintetét. A merész ecsetvonások táncolnak a vásznon, egy szinte vibráló hatást hozva létre, amely élőnek tűnik, visszhangozva a művész lelkének nyugtalanságát. A művész feje széles karimájú kalappal van díszítve, amelyen a fehér és szürke rétegek átfedik egymást, mintha a felszín alatt kavarognának a gondolatok. A vállán egy bonyolult kabát van, amely színei zöldek, barnák és kék árnyalatok; ez egy olyan ruhadarab, amely úgy tűnik, hogy a kreativitásról és a küzdelemről mesél.

A háttér dinamikus kék színekkel robban, körbefonva a figurát, és felidézve a Provence-i eget, mintha a művész kinyújtaná a kezét, meghívva a nézőt, hogy érezze a létezésének esszenciáját. Az önarckép egy önreflexiós pillanatot testesít meg; egy mély emocionális hatást közvetít, mintha a művész nemcsak egy formát mutatna be, hanem megosztaná a belső harcát, szenvedélyét és ellenállását. Történelmileg ez a mű a Van Gogh személyes átalakulás időszakában tett utazását ragadja meg—jelezzé a viharos színek és kifejező formák felé történő elmozdulását, amelyek meghatározzák örökségét. Azt tükrözi, hogy a káoszban keresheti az identitását az érzelmek és tapasztalatok viharos tengerében, megszilárdítva fontosságát, mint a posztimpresszionizmus pillérét.