A jelenet egy boldog tengerparti pillanatot ábrázol, élénk partvonallal, amelyet buja zöld fű és finom vadvirágok hangsúlyoznak, amelyek finoman lengetik magukat egy lágy szellőben. Egy sziklás kiugrás szélén két alak áll, egy széles karimájú vörös kalapban lévő nő és egy gyermek, a csillogó tengerre néznek, hátaik a néző felé fordulnak, meghívva egyfajta intimitást és kíváncsiságot a természetükkel való csendes interakciójukra. A víz ritmikus mintázata ügyesen van megjelenítve, emlékeztetve az óvatosan táncoló lágy hullámokra, amelyek a nap ölelésében csillognak, fehér és akvamarin színekkel, tökéletesen tükrözve a fény és az idő múlandó természetét.

Monet művészeti technikái ragyognak az impresszionista ecsetvonások által, amelyek megragadják a fény és a légkör múló hatásait; a festő palettája élénk színekkel robban ki, amelyek mind a meleget, mind a nyugalmat közvetítik. Az árnyékok és kiemelések közötti kölcsönhatás dinamikus kompozíciót teremt, ami a néző szemét a vásznon keresztül elkalauzolja, és elsüllyeszti őt ebben az idilli pillanatban. Ez egy olyan mű, amely túllép a puszta ábrázoláson, visszhangozva a 19. század végi Franciaország történelmi kontextusával, ahol az impresszionista mozgalom mindennapi életet kívánt érzésmélyítéssel ábrázolni—átmeneti emlék egy szép napon a tengerparton, a tenger fújdogáló szellőinek lágy suttogásában elrejtve.