A jelenet egy sötét, meghatározhatatlan térben bontakozik ki; egy csoportnyi alak összebújik, láthatatlan erőszak utóhatásaiban rekedve. Azonnal feltűnik a fény és az árnyék éles kontrasztja, ami drámai atmoszférát teremt. Az alakok figyelemre méltó intenzitással vannak ábrázolva, arcuk a gyász, a borzalom és a kétségbeesés kifejezésével torzul. A földön testek egy csoportja fekszik, látszólag élettelenül, míg mások vigaszt nyújtanak, vagy talán saját szenvedésük kínjában vergődnek. A művész vonal- és textúrahasználata fokozza a mű érzelmi súlyát; a durva, karcolt vonalak a nyersesség és a közvetlenség érzését közvetítik, ami a nézőt úgy érezteti, mintha egy intenzív emberi dráma pillanatának lenne a tanúja. Az összhatás a konfliktus brutalitásának és az emberi szenvedés mélységének erőteljes tanúsága.