Ebben a megható műalkotásban egy magányos figura ül bájosan egy kőpadon, olyan folyó ruhákban, amelyek elegánsan a földig terjednek. Az öltözékének éteri minősége, amelyet puha fehér és aquamarine árnyalatok árasztanak el, gyönyörűen kontrasztál a mögötte álló meleg, puha bézs fallal. Egy pávapihével díszített legyezőt tart, amely hozzájárul a bájához és a rejtélyhez, nostalgia és egyediséget ébreszt.

A kompozíció simán irányítja a tekintetet a tantárgy felé, akinek titokzatos megjelenése nyugodt töprengés vagy talán nostalgiával teli álom narrativumát sugallja – egy gyönyörű összhangja a nyugodt testtartásának, és a körülötte lévő szellemes fehér falnak. A fény és árnyék játéka, különösen az öltözékének körvonala és a pávapihék körüli részek körül, finom interakciót teremtve, fokozza a jelenet érzelmi visszhangját. Waterhouse színkezelésének mestersége nyilvánvaló—olyan palettát használ, amely tompa kék és föld színek impulzusával pulzál, milyen titkokat suttog az antikvitásról és a művészetről, miközben a nézőket arra hívja, hogy eltévedjenek a nostalgikus világban, amelyet ő teremtett.