Ebben a kedves portréban az alany éteri szépsége azonnal magával ragad; hosszú, folyó haja úgy omlik le a vállára, mint egy dús vízesés, keretbe foglalva egy ártatlan bájjal teli arcot. A finom vonások - nagy kék szemek és puha ajkak - a fiatalság kecsességéről beszélnek, miközben a ruhájának könnyű szövetén feltűnnek bőrén finom árnyalatok. A háttér meleg barack színei lágy fényt teremtenek, nyugalmat és melegséget kölcsönözve a jelenetnek. Renoir lágy ecsettechnikája álomszerű minőséget ad a műnek, hangsúlyozza a lány jellemzőinek puhaságát és haja folyékonyságát, meghívva a nézőt, hogy időzzön el ebben a csendes szépség pillanatában.

Miközben ezen a gyönyörű műalkotáson meditálunk, nyilvánvaló, hogy Renoir nem csak az alanyának fizikai hasonlóságát, hanem a gyermekkor lényegét is elkapta - ártatlanság, szépség és egy kis sebezhetőség. A pasztell technika fokozza a lágy érzetet, intimitást teremtve; az ember úgy érzi, hogy meghívást kapott az ő világába. Ez egy tisztelgés az efemer pillanatok előtt, a fiatalság suttogása, amely az időn át visszhangzik, arra kényszerítve minket, hogy gondolkodjunk saját ártatlanságunkról és szépségünkről. A 19. század végének történelmi kontextusa, amely gazdag az impresszionizmusban, keretet ad ennek a műnek egy olyan mozgáson belül, amely megpróbálja megragadni az élet efemer jellegét, ötvözve az impresszionista technikákat egy éles részletmegfigyeléssel, hogy lenyűgöző vizuális narratívát alkosson.