A mű egy szürreális álomvilágot idéz, a művész érzelmi állapotának megrázó ábrázolását. Egy baldachinos ágy uralja a kompozíciót, meleg fa kerete adja a jelenet alapját. Alatta egy alvó alak fekszik, élénk sárga takaróba burkolva, amelyet finom zöld lombozat díszít; olyan, mint egy gubó, menedék. Fölötte, a baldachinon egy éles kontraszt bontakozik ki: egy csontvázszerű alak, merev és fémes, csatlakozik egy bölcsőhöz hasonlító szerkezethez, amibe golyók és egy csokor virág fonódik. Az élő és a holt, az eleven és a hideg egymás mellé helyezése nyugtalanító feszültséget kelt. A háttér a forgó, felhős égbolt kiterjedése, ami fokozza az álomszerű minőséget és mélységet ad a jelenetnek. A precíz ecsetvonások és a finom színátmenetek a művész mesterségbeli tudását mutatják. A festmény a fájdalom, a rugalmasság és az élet törékenysége témáiban egy erős meditáció, amely mélyen rezonál mindenkivel, aki a veszteséggel vagy a betegséggel küzdött.