Egy kifejező pillanatban a műalkotás egy gyönyörű kék ruhát viselő nőt örökít meg, aki egy középkori ablakon át néz kifelé. Az arckifejezése, elgondolkodó és melankolikus, vágy és várakozás keverékét sugallja. A ruhájának folyékony anyaga, finoman megfestve, köré gyűlik, mintha meg akarná tartani a pillanatot, míg hosszú hajának szálai a vállaira hullanak, lágyítva a teljes kompozíciót. A színpaletta, tele mély kék és élénk piros árnyalatokkal, érzelmi mélységet ad a műnek. A mögötte lévő piros drapéria és az asztalon lévő rózsákkal díszített vázája gazdagítja a jelenetet, kontrasztot teremtve a ruhája hűvösebb tónusával és az ablakon látható tájjal.

A háttér egy kastélyt és fákat mutat be, ami egy történetet sugall, amely összekapcsolódik történelmi vagy mitológiai összefüggésekkel. A szomszédos falon egy műalkotás, ami lovagokat ábrázol, hősiesség történeteinek nyomait rejti, sugallva, hogy talán bezárva érzi magát egy saját maga teremtette fantáziában. Ez a narratív elem erősíti a mű jelentőségét a 20. század elejének női művészetének kontextusában, ahol a magány és az érzelmi mélység témái domináltak. A művész képessége, hogy belső szenvedését egy távoli birodalom háttérrel konfrontálja, mélabús légkört teremt, meghívva a nézőket, hogy elmélkedjenek a belső és külső világok egyaránt.