A festmény egy pillanat intim csendjét ragadja meg; egy mandolin hever gondtalanul egy széken, formája a festő ecsetvonásaival finomodik. A művész technikája abban nyilvánul meg, ahogy a fény a hangszer felületén táncol, a fa meleg, hívogató árnyalatban ragyog. A kompozíció szilárdan erre az egyetlen tárgyra összpontosít, a részletek alapos megvizsgálására invitálva. A művész a textúrát mesterien kezeli, a szék anyagát gazdag, tapintható minőségben jeleníti meg.

A színpalettán a földszínek dominálnak – barnák, okkerek és tompa zöldek –, a csendes szemlélődés érzését keltve. Ez nem egy olyan festmény, amely a figyelemért kiált; helyette a nézőnek súgja a titkait, a nosztalgia érzését és egy egyszerűbb korba való átkerülés érzetét idézi. A művész aláírása a műalkotás jobb alsó sarkában látható. Ez a darab az elegáns egyszerűség érzését testesíti meg, egy tisztelgés a mindennapi tárgyakban megtalálható szépség előtt.