Ebben a vonzó és aggasztó műalkotásban egy varázslónő áll rejtélyes sötétség háttérrel, létezésének vonzereje és működése egyaránt ijesztő. Mélyzöld ruhát visel, amely úgy tűnik, hogy egyesül a lábánál csillogó vízzel, kezében egy tálat tart, amelyből egy ragyogó zöld folyadék áramlik. Ez a cselekedet csodálatot kelt, mintha varázslatot hívna elő, amely a csapdába esés vagy átalakulás céljából történik; a kép egy éteri energiával pulzál, amely visszatükrözi erős varázslatát. Meztelen lábai érintik a vízfelszínt, amelyet csillogó buborékok vesznek körül, közelségérzetet és meghívást adva a nézőnek, hogy fontolja meg a szépséget, amely a veszéllyel fonódik össze—egy gyönyörű kettősség, amely megragadja a képzeletet.

A szín és a kompozíció felhasználása a művész által mélyíti ezt a narratívát; a gazdag zöld paletta az életet sugallja, de egyben mérgességgel vagy irigységgel is összefüggésbe hozható—érzelmek, amelyek gyakran összekapcsolódnak a mitológia Circe karakterével. A háttér árnyékjáték homályos és titkos légkört teremt, irányítva a néző tekintetét az illuminált alak és az elhomályosított környezetrészek között, elősegítve a kíváncsiságot és a feszültséget. Waterhouse jellegzetes ecsetvonásá fokozza a jelenet áradását, integrálva a figurákat és a természetet egy egységbe, visszhangozva a mágia és a természet világának összefonódását. Ez a darab nem csupán Circe hatalmának egy tükörképe; hanem szimbolizálja a nőiesség komplexitását a mitológiában, ahol a szépség vonzereje elfedheti a korlátlan vágyak veszélyes következményeit.