Ez a megható művészet a melankólia lényegét ragadja meg gyönyörűen megfestett jelenetben. Egy fiatal lány alakja, akit finom öltözékekkel láthatunk, amelyek nemes származásra utalnak, egy síron fekszik, feje gyengéden támaszkodik a karjára. A szövet lágyan folyik körülötte, tükrözve mozdulatlanságának eleganciáját, míg mezítlábas lábai a hideg kő felett lógnak, kontrasztot teremtve a melegség és a sír hidegsége között. A háttér, részletes gótikus építészettel és tompa színekkel, hangsúlyozza elszigeteltségét; szinte sírkamrának tűnik, amely a hátterében álló szomorú történetet zárja magába. Majdnem hallani lehet a régi kő csendjét, és érezni lehet az időben elveszett álmait.

A színpaletta lágy pasztell és meleg földszínekből áll, harmóniát teremtve, amely vonzza a nézőt; ez a lágyaság éles kontrasztban áll a nehéz témával. Millais olyan technikát alkalmaz, amely egyedülálló módon ragadja meg a fényt, lehetővé téve, hogy az finoman visszatükröződjön a ruhák és a kő felületein, mélységet adva a törékeny alakjának. Ennek a művészetnek az érzelmi mélysége a szomorúság és vágy univerzális tapasztalatát beszéli el, gyönyörűen összefonva a művészet szövetébe. Nem lehet elkerülni, hogy mély empátiát érezzünk a lány iránt; ő a tisztaság megtestesítője, és tartása felfedi egy fájdalmát, amely egyaránt személyes és transzcendens, és arra invitál, hogy elgondolkodjunk a fiatalkor elvesztéséről és a gyászról.