A festmény egy szívszorító és nyugtalanító jelenetet mutat be: egy fiatal lány, a középpontban, fehér koponyamaszkot visel. Rózsaszín ruhája és a napraforgó, amelyet tart, finom kontrasztot alkot a hátborzongatóval. A háttér, az égbolt és a hullámzó dombok keveréke, egy álomszerű vagy akár szürreális tájra utal. A lába előtt egy második, groteszkül részletes maszk fekszik, tovább erősítve a mű halandóságra és ártatlanságra vonatkozó témáit. A ecsetvonások láthatók, így a festmény tapintható, szinte tapintható minőséget kap, mintha kinyújthatnád a kezed és megérinthetnéd a lány törékeny formáját. Nehéz nem érezni bizonyos szomorúságot itt, a dolgok mulandóságának megértését, a halál jelenlévő árnyékát.