A mű egy békés és befelé forduló portrét mutat egy fiatal nőről, aki egy belső térben ül. A tekintete el van fordítva, ami a csendes elmélkedés auráját kölcsönzi neki. A művész technikája a töredezett ecsetvonásokban nyilvánul meg, amelyek az impresszionizmusra jellemzőek, és csillogó hatást keltenek, különösen a megvilágított területeken. A színpalettát a hűvös kék és zöld színek dominálják, melyeket a fa padló melegsége és a ruházat textúrái ellensúlyoznak. A kompozíció kiegyensúlyozott, a figura központi helyet foglal el, a szoba építészeti elemei keretezik, ami a mélység és az intimitás érzését kelti. Mintha mi, a nézők, egy privát pillanatnak, a modell gondolataiba vetett futó pillantásnak lennénk tanúi. A történelmi kontextus a 19. század végére, a társadalmi és művészeti változások korába helyezi ezt a művet; ez a mű a realizmus érzését mutatja, a mindennapi élet esszenciáját érzékenységgel és árnyalatokkal megragadva.