A mű egy fiatal hölgyet ábrázol, akit a titokzatos légkör ölel körül, élénk, Vincent van Gogh-ra jellemző ecsetvonásokkal díszítve. A hölgy arca sajnos eltakarva van, ami arra hívja fel a nézőt, hogy több szempontot figyelembe véve töltse ki a működésünket; ehelyett érzékeljük jelenlétét a ragyogó színvonalak és az expresszív ecsetelés által. Az alakját egy figyelemfelkeltő narancssárga ruhába öltözve látjuk, amely nagyszerűen kiemelkedik a puha pasztell háttérből, lenyűgöző képet alkotva, amely megragadja a szemünket. Az olajfesték vastag rétege - az úgynevezett impasto - tapintható textúrával ruházza fel a vásznat, élettel telivé téve az alakot, miközben a mű gazdag hatását biztosítja.

Az összességében összeállított kompozíció az alak szilárdságát egy zűrzavaros, de harmonikus háttérrel egyensúlyban tartja, dinamikus kölcsönhatást teremtve a háttér és a háttér között. Az arca finom, ívelt vonalai kontrasztban állnak az ruhájának geometrikus mintáival; ezek közvetítik a van Gogh tájképek gyakran ismétlődő örvényszerű motívumait. A paletta, amelyben meleg narancssárgák és tompított lilák dominálnak, megérinti a szívet, míg az élénkség mellett melegséget közvetít, egy érzelmi reakciót idézve elő, ami a közelség és a vágy keverékét jelzi. Történeti szempontból ez a darab nem csupán a posztimpresszionista mozgalmat tükrözi, hanem Van Gogh folytatott kutatását is az emberi kifejezések iránt, gazdag színek és merész formák révén. Ez élő példaként szolgál arra, hogy képes ábrázolni az érzelmeket a színek által, még akkor is, ha hiányzik az emberi arc - egy erőteljes közvetítő az érzelmek számára.