A festmény a csendes kétségbeesés és megkönnyebbülés egy pillanatát örökíti meg. Egy fiatal nő, kiváló részletességgel ábrázolva, egy falnál térdel, testtartása fáradtságot és vágyakozást fejez ki. Hosszú, sötét haja fonott, és egy élénkpiros szalag hangsúlyozza ruházatának egyébként tompa tónusait. Pillantása egy nagy, sárga kancsó szájára szegeződik, melyet mindkét kezével tart, a szájához emelve. Arcának és karjainak bőre sima, szinte porcelán minőségű, ami a művész textúrában és fényben való jártasságának bizonyítéka. A háttér lágyan festett, napsütötte tájat sugall, talán mediterrán kilátást. Az ég színeinek finom átmenete, a világoskékből a horizont közelében lévő melegebb tónusokba, mélységet kelt, és fokozza a nyílt tér és a természetes szépség érzését. Az általános érzés szomjúság, mind szó szerint, mind átvitt értelemben, és a festmény arra invitálja a nézőt, hogy elmélkedjen a szomjúság oltásának egyszerű, de mély cselekedetén.