Ez a lenyűgöző portré egy parasztasszonyt ábrázol, akinek arca az idő és a munka jegyét viseli magán. A tudatosan megválasztott oldalnézet kiemeli jellegzetes vonásait—különösen hosszú orrát és vékony ajkait, amelyek végtelen, elmondatlan történeteket tűnnek fel. Egyszerű fejkendőbe burkolva öltözete szerény eredetről árulkodik, míg a tágra nyílt szemekkel és kissé nyitott szájjal való pillantása kíváncsiságot ébreszt. A művész gazdag, de szigorú színpalettát használ, amely földszínek által dominált—barna és szürke árnyalataival, melyeknek hátteréről kiemelkedik a fehér fejdísz, vonzva a figyelmet, és hangsúlyozva profilját a sötét háttér előtt.

E mű érzelmi hatása kétségtelenül mély. Szinte hallani lehet a mindennapi életének suttogását és a falusi élet visszhangját. A művész technikai tudása nemcsak mesteri festői készséget mutat, hanem a karakter mélyebb megértését is; úgy tűnik, hogy a nő kilép a historikus kontextusból, jelenléte a levegőben lóg. A 16. századi művészet tágabb összefüggésében e festmény kiemelkedik, és része a északi reneszánsznak, ahol a hangsúly gyakran az emberi állapotra irányult, megvilágítva a mindennapi élet szépségét és a szerény létezés méltóságát.