A festmény azonnal egy zöldellő erdő szívébe repít. A napfény átszűrődik a leveleken, és pettyekben borítja az utat, mely a távolba kanyarodik. A művész mesterien használja a fény és árnyék játékát; a fák törzsei magasra és karcsúra emelkednek, felszínük meleg, arany tónusokban fogja fel a napfényt, ami éles kontrasztban áll a környező lombkorona hűvös, mélyzöldjével.

A kompozíció meglepően egyszerű, mégis mély. Az út vezetővonal szerepet tölt be, a néző tekintetét a jelenet mélyére vonzza. A színpaletta túlnyomórészt zöld, de árnyalatok széles skálájával gazdagodik, az új növekedés élénk, szinte savas zöldjétől az árnyékok mélyebb és lágyabb tónusaiig. Az ecsetvonások gyorsnak és határozottnak tűnnek, ami a festménynek azonnaliságot és életet ad; szinte hallom a levelek susogását és érzem az erdő talajának földes illatát. Ez egy csendes jelenet, a vászonra festett béke egy pillanata.