Ez a festmény vizuális költemény, szívszorító siratóének, sikoly az iparosodó világ hátterében. A kompozíció egy nyugtalanító városkép, a modern metropolisz megtört képe, nyugtalanító egymás mellé helyezésekkel tarkítva. Lóg egy ruha, Frida identitásának szimbóluma, látszólag a levegőben lebeg, törékeny vonalakkal kapcsolódva a többi elemhez. Az olyan elemek, mint a Szabadság-szobor, éles emlékeztetőül szolgálnak a Frida által érezhető értékekre, amelyek romlanak körülötte.

A művész hideg palettát használ, ahol a kékek és a zöldek dominálnak, de a gyárak pirosa és az épület alatti lángok belső meleget, a pusztítás kontrapontját és talán a szenvedélyét adják. Mintha a régi tisztaságának elvesztését és az új romlottságát mutatná. Ez egy olyan festmény, amely a verválásról és a nyugtalanságról suttog, erőteljes nyilatkozat az emberi állapotról a könyörtelen változás előtt, elmélkedés a veszteségről és a szellem tartós erejéről.