Ez a festmény két fiatal breton lányt ábrázol, akik mezítláb állnak a tenger mellett, arcvonásaik elgondolkodóak, csendesek, hagyományos ruházatuk földszíneiben. A művész gazdag palettát használ mély kékekből, zöldekből és okker színekből, amelyek kontrasztban állnak a lábuk alatt lévő vöröses talajjal, élénken érzékeltetve a helyszínt és a hangulatot. A kompozíció intim, mégis feltűnő; a figurák kissé középponttól eltérően helyezkednek el, a néző tekintetét elsősorban az elmélyült arcokra és a finom kézmozdulatokra irányítva, amelyek enyhe feszültséget sugallnak.

Az ecsetkezelés, amely a művész posztimpresszionista stílusára jellemző, szándékosan látható, formákat és textúrákat hozva létre, tapintható minőséget adva a szöveteknek és a tájnak egyaránt. A távoli tenger forgószerű mintákban festett, összeolvad a hullámzó dombokkal, álomszerű hátteret teremtve, amely visszatükrözi a lányok belső világát. Az alkotás érzelmi súlya kézzel fogható: az ártatlanság és a világ tudatosságának keveréke, a fiatalság törékeny szépsége a 19. század végének breton tengerparti életének ridegsége közepette. A kép csendes intenzitással rezeg, elmélkedésre hívva a gyerekkor, a kulturális identitás és a természettel való bensőséges kapcsolat témáiról.