A jelenet kibontakozik előttünk - meleg sárgák áradata, amelyet a folyó és a nők ruházatának hűvös kékjei és zöldjei tarkítanak. A munkáikra görnyedt nők a szilárd egyszerűség érzetével jelennek meg. Formájuk szilárd, arcuk többnyire takart; arra kapunk meghívást, hogy elmélkedjünk magáról a munkáról, a munka közös ritmusáról. A vonások merészek, szinte durvák, mozgás- és textúraérzetet keltenek, ami életre kelti a jelenetet. Ez egy ablak egy olyan korba és helyre, ahol a mindennapi élet szerény tevékenységek szőtteseként élt.

A művész színekhez való hozzáállása magával ragadó; a kontrasztos árnyalatok tudatos használata. A művész merész vonásokkal formázza a figurákat és a tájat. Mintha a művész nemcsak egy jelenetet ragadna meg, hanem a vidéki élmény lényegét. A fény és az árnyék játéka minimális, de hatékony, időtlenségérzetet átadva a jelenetnek, mintha ezek a nők már évszázadok óta itt dolgoznának, és ugyanazzal a csendes méltósággal folytatnák, miután már rég elmentünk.